Nem tudtak végleg megegyezni
Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ
Hétfőn délelőtt tovább tárgyal az MDF és az SZDSZ a budapesti és az országos listáról, a két párt ugyanis még mindig nem tudott végleg megegyezni.
2010.03.22 07:17MTIVasárnap az SZDSZ Választási Operatív Testülete éjszakába nyúlóan tárgyalt, a megbeszélés egy részén részt vett Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese is.
Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, vasárnap este fél 12 körül az SZDSZ fővárosi székházánál várakozó újságíróknak azt mondta, hogy pártja és az MDF vasárnapi tárgyalásain is történtek előrelépések annak érdekében, hogy teljesüljön korábbi politikai megállapodásuk, de az egyes személyeknél fontosabb, hogy a demokratikus középnek, Bokros Lajos vezetésével legyen parlamenti képviselete. Közölte, hogy a nyitva maradt „részletkérdésekről” hétfőn tovább tárgyalnak, de véleménye szerint az egyeztetéseket délelőtt le tudják zárni. Kijelentette: Herényi Károly is arról biztosította őket, hogy az MDF a korábbi megegyezés száz százalékos teljesítésére törekszik, az ezzel kapcsolatos személyi döntések bejelentése hétfőn történik meg.
Kérdésre válaszolva leszögezte, szó sincs arról, hogy zsarolták volna az MDF-et. Azokra a hírekre reagálva, hogy az MDF-es Csapody Miklós állítólag fontolgatja a visszalépését, azt mondta, ezzel nekik nem kell foglalkozniuk, mert a képviselő a Magyar Demokrata Fórum politikusa. Hangot adott annak a véleményének, hogy az MDF budapesti listája "már hosszabb idő óta nincsen veszélyben és nem is lesz".
Az SZDSZ Választási Operatív Testülete vasárnap délután ült össze, hogy megtárgyalja az MDF országos választmánya által szombaton elfogadott országos és területi listákat. A tárgyalásokhoz kora este csatlakozott az MDF részéről Herényi Károly. A Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese este 11 óra körül, autóval hagyta el az SZDSZ székházat, így a várakozó újságírók nem tudtak kérdéseket feltenni neki.
Az MTI szabad demokrata forrásokból korábban úgy értesült: az SZDSZ a két párt közötti megállapodás egyik feltételeként szabná, hogy a fővárosi listán Bokros Lajos mögött Ikvai-Szabó Imre kapja meg a második helyet. Így viszont az MDF-es Debreceni József egy hellyel hátrébb szorulna. Az SZDSZ országos tanácsának és fővárosi választmányának közös, szombati ülése után Retkes Attila jelentette be, hogy a két szervezet a Választási Operatív Testületnek azt a javaslatát fogadta el, amely szerint vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott országos és budapesti listás pozíciók között, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra.
Éppen ezért egy öt névből álló, zárt listát készítettek, amelyen csak a jelöltjeik sorrendjét határozták meg. A lista a következő: Retkes Attila pártelnök, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Skaliczki Andrea, az országos tanács elnöke, Szentkuti Károly Győr-Sopron-Moson megyei elnök és Iván János, a párt XXII. kerületi képviselőjelöltje.
Az MDF szombati országos választmányi ülését követően Makay Zsolt, a testület elnöke azt közölte az MTI-vel, hogy Dávid Ibolya pártelnök vezeti az MDF országos listáját, Bokros Lajos, a párt miniszterelnök-jelöltje pedig a budapesti lista élén áll.
Az országos lista első tíz helyén Dávid Ibolya mellett Herényi Károly elnökhelyettes, Kajdi József, az MDF kabinetvezetője, Makay Zsolt választmányi elnök, Pusztai Erzsébet pártigazgató, Karsai Péter elnökségi tag, Retkes Attila, az SZDSZ elnöke, Nagy Tamás, Somogyi Zoltán kampányfőnök és Juhász Zoltán szerepelnek. A választmányi elnök közleménye szerint az MDF budapesti területi listáját Bokros Lajos vezeti, akit Debreczeni József követ.

Kis kedvenc máshogy: lecsót hús nélkül!
A nagy hazai kedvencet tofuval is el lehet készíteni - a megszokott összetevők mellé kerüljön a lecsóba, ízletes végeredményt kapunk!
Kiállítás A Király emlékeiből
A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
9 éves kis beteg
Hat új szervet kapott a kislány
Ne koplaljunk, inkább együk ezeket...
6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Anorexiások vagy sem - avagy mondj igazat, kirúgnak a balettől?!
Kirúgták a milánói Scalából az egyik balett-táncosnőt, miután könyvében leplezetlenül írt a balerinákat jellemző kényszeres koplalásról és annak hatásairól. Az operaház cáfolja, hogy táncosai anorexiával küzdenének.
500 esetben estek neki
Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
Nem tudták megmenteni
A saját lábán ment a kórházba a szíven szúrt férfi
Halál az 1-es mentén
Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
Javult a helyzet
Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
13 hajdú-bihari településen lett lakat a hó
Elhavazta a tanítást a fagy
A saját udvarán halt meg
Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:59 Földrengés a Fülöp-szigeteken: gyermekre dőlt a leomló fal
- 7:51 Nem menekültek: felborult egy hajó a dominikai partoknál
- 7:45 BKV: nincs fennakadás
- 7:37 Csapás Iránra - Izrael még nem döntött?
- 7:29 Anorexiások vagy sem - avagy mondj igazat, kirúgnak a balettől?!
- 7:29 "A pénzügyek területén erős" - Sauli Niinistö lett Finnország elnöke
- 6:29 Kis kedvenc máshogy: lecsót hús nélkül!
Trenkwalder Kft.Minőségellenőr
Prohumán 2004 Kft.Irodavezető
Nexon Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben2012.02.05 23:57
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.05 23:00
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 22:56
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.05 22:38
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.05 22:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



