Gáz van, babám
Gázár: a jogszabály jó, csak a rendszer nem működik jól?
A gázár politikamentességét jól biztosítja a 2008-ban elfogadott gáztörvény, amely azért erősítette meg a Magyar Energia Hivatal jogkörét, hogy a szabadpiaci körülmények között jobban védje a lakossági fogyasztókat - mondta Podolák György, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke csütörtökön, a gázár témájában összehívott bizottsági ülésen.
2010.04.01 15:49MTIA szocialista képviselők kifogásolták a Magyar Energia Hivatal elnöke, Matos Zoltán eljárását, hogy 2010. március 4-én bejelentette a lakosságot is ellátó egyetemes szolgáltatók számára lehetséges áremelés mértékét. A fideszes képviselők sem helyeselték az eljárást, de egyik párt képviselői sem kifogásolták a 10,1 százalékos átlagos áremelés mértékét.
Szanyi Tibor szocialista képviselő az árszabályozás kapcsán úgy fogalmazott: "csináltunk egy automatát, de nem számoltunk azzal, hogy (...) valaki rosszul fogja kezelni". Bencsik János fideszes képviselő áprilisi tréfának nevezte az ülés összehívását, és úgy vélekedett, hogy a hivatal a szolgáltatók indokolatlan - egyebek között presztízsberuházáshoz kapcsolódó - költségeit ismeri el.
Fónagy János, szintén a Fidesz képviselője azt fejtegette, hogy a társadalmi feszültség nem mostani áremeléssel keletkezett, hanem azzal, hogy a szocialista kormány 1995-ben privatizálta az energiaszektort. Puch László szocialista képviselő jelezte, hogy a kőolaj árának változásától függően júliustól 3-8 százalékos gázár-csökkentés prognosztizálható. Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a bizottsági ülésen elmondta, hogy gázpiac liberalizációja 2009 júliusától teljes, így az egyetemes szolgáltatói körben azóta vannak tapasztalatok.
Ennek alapján módosítottak márciusban két alkalommal is a földgáz árával kapcsolatos miniszteri szintű jogszabályokat, aminek eredményeként 14,7 százalékról 10,1 százalékra mérsékelték a maximális áremelés mértékét. Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke a képviselőkkel ismertette a gázár meghatározásának módját, és hangsúlyozta, hogy a lehetséges áremelés mértékét a jogszabályok ismeretében bárki kiszámolhatta már március 4. előtt.
Ugyanakkor a szolgáltatók akkor már jelezték szándékukat az áremelés arányára - tette hozzá.
A hivatal elnöke hangsúlyozta, hogy a legnagyobb körültekintéssel, a jogszabályoknak megfelelően számolták az egyetemes szolgáltatók maximális árát.
Matos Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a hivatal árkorlátot szab, nem az árról dönt. A szabályozás kezeli a piaci kockázatokat, és nem enged nagyobb kilengéseket az egyetemes szolgáltatói árban.
Elmondta azt is, hogy az egyetemes szolgáltatói körben a földgáz speciális termék: a fő szempont az ellátás biztonsága és az ellátás kötelezettsége. Ezért a szolgáltatók hosszú távú szerződésekkel biztosítják egyebek között a mindenkor szükséges gázmennyiséget és a szükséges tárolókapacitást. A hivatal pedig szigorúan az indokolt költségeket veszi figyelembe az árváltoztatási kérelmek elbírálásánál. Matos Zoltán bemutatta, hogy 2008 júliusa óta mindössze 8,4 forinttal - 103,2 forintról 111,6 forintra emelkedett egy köbméter földgáz ára a 20 köbméter/óra mérővel rendelkező fogyasztók számára. Az energia hivatal elnöke megjegyezte, hogy az egyetemes szolgáltatók 2009-ben az előzetes, nem auditált adtok szerint összesen 13,7 milliárd forint veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni.
Matos Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy a háztartások 76 százalékában, 3,2 millió háztartásban van vezetékes földgáz, de a legalsó jövedelmi kategóriába tartozóknak mindössze 48 százaléka tartozik a felhasználók közé. Az energiahivatal elnöke megjegyezte azt is, hogy európai viszonylatban a magyarországi lakossági gázár az alsó harmad közepén van.

Képek - Már biztos: női győztese lesz a Megasztár6-nak
Azt már egy héttel ezelőtt is tudni lehetett, hogy a Megasztár6 történetében Talán Attila kapta az év férfiénekese minősítést, mostanra azonban biztossá vált, hogy a képzeletbeli dobogó tetejére nő fog állni.
Finom falatok egyszerűen
Borsó és mogyoró? Hogy jön ez össze?
Mérgező porról beszélt a diszkókirálynő
Donna Summert valójában szeptember 11. ölte meg?
Veszélyben a megasztáros lány hangja?
Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt

Új, visszaélésszerű biztosítási konstrukciók vannak a piacon
Tájékoztató az adómentes díjú betegségbiztosítás finanszírozhatóságáról.
Japánban járt tanulmányúton a TEIT
Hirosimát és Fukusimát tanulmányozták a Paks környékiek
Május 21-e éjfélig kell benyújtani!
Több mint egymillió adóbevallást hiányol a NAV
Nem hosszabbították meg Thomas Mirow mandátumát
Új vezetőt választottak az EBRD élére
Hosszú még az út a válság leküzdéséig
Tabajdi: Európa képes volt a válságot a saját javára fordítani
Recesszió egész évben?
Magyar GDP - Lefelé módosították előrejelzésüket a londoniak
A párt szerint elfogadhatatlan
Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli

5 dolog, amiért ne diétázzunk
Fogyókúrákból már lassan Dunát lehet rekeszteni - arról viszont aligha hallunk, miért nem kéne diétáznunk. Ennek is vannak okai - gondoljunk csak a jojó effektusra. Hogyan nem érdemes fogyózni?
Jobb, ha koncentrálunk egy feladatra...
Az agy könnyíti a fájdalmunkat, ha van elég dolga
A kismamáknak meg kéne tartaniuk helyes súlyukat
Rossz hír annak, aki "kettő helyett" akar enni
Napi horoszkóp - 2012. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
6 jele, hogy komolyan a férfi szándékai
Tudd meg: Te vagy az egyetlen a pasi számára?
Életmódváltás nélkül kialakul a jojó effektus
Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?

Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen
Felújítják Ramasetter Vince egykori polgármester szülőházát Sümegen, a jelenleg kihasználatlanul álló épületet kulturális célra használják majd.
Emlékkonferencia Václav Havel tiszteletére
A hatalomnélküliek hatalma - Havel polgártárs
Művészeti alkotótábor gyerekeknek Óbudán
Milyen szoborral tennéd szebbé Budapestet?
Nemet mondott egy magazin felkérésére
Elárverezték Edgar Allen Poe egy levelét
Hat városban rendezik meg
Ezer Lámpás Éjszakája az eltűnt gyerekek világnapján
Mesék, bábok, foglalkozások és édességek
Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"

Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
A hétvégén megint Budapesten forgatott Bruce Willis. Teljesen passzol hozzá a magyar főváros, a képeken is jól látni, ahogy szinte beolvad környezetébe.
Árokba borul a kamion
Gabonát söpörnek a 6-oson
Személygépkocsival ütközött a járat
Karambolozott a 148-as busz a XX. kerületben
Szándékosan gyújtották meg?
Kiégett egy Trabant a IX. kerületben
Árokba csúszott a jármű
Magömlés Paksnál - Megsérült a kamion sofőrje
Csattanás Püspökladánynál
Kamion és mikrobusz ütközött: hat sérült a 4-esen
Halálos baleset Zalabaksa közelében
Osztrákok haltak meg a 86-os főúton

Aki a hármast szereti, ma nyert a lottón
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
Égési sérülések miatt kerültek kórházba
Véletlen vagy direkt? Forró víz ömlött a kislányokra
Robbanóeszközök lehetnek a padláson
Valóságos lőszerraktár borult lángba Tállyán
Menekültek a rablók a rendőrök elől
Figyelmeztető lövések dördültek a fővárosban
Orvostechnikai eszközökkel üzleteltek
Csalókat fogott a rendőrség Budapesten
Lakhatatlanná vált az épület
Ketten sérültek meg a kiégett dudari házban
Trükkös tolvajokat keresnek a kalocsai rendőrök
Átverték és kifosztották az idős asszonyt a "gyógyszerügyintézők"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:45 Ilyen még nem volt: először győztes a Chelsea!
- 23:33 EU-s támogatás a Holt-tenger megmentésére
- 22:31 Molylepke-népszámlálást tartottak Nagy-Britanniában
- 21:17 Minden jóérzésű embert felháborít a Horthy-rendszer reinkarnációja?
- 20:15 Használaton kívüli raktárból került Horthy emléktáblája a debreceni Református Kollégium falára
- 19:51 Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumSzervizes
M.N.A. Group Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.20 00:03
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.19 23:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.19 23:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.19 23:28
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.19 23:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



