Ökopolitikai párt a Parlamentben
Schiffer: az LMP konstruktív de határozott ellenzéki politikára készül
A Lehet Más a Politika (LMP) konstruktív, de határozott ellenzéki politikát kíván folytatni - jelentette ki Schiffer András, az LMP listavezetője vasárnap esti sajtótájékoztatóján. Közölte: az LMP kész az együttműködésre a demokratikus ellenzéki párttal és a kormánypártokkal is.
2010.04.26 08:39MTISchiffer András Szabó Tímeával együtt a párt irodaházának dohányzóhelyiségében egy asztalka előtt guggolva, a fotósok és operatőrök kereszttüzében hallgatta végig Orbán Viktor beszédét. A listavezető sajtótájékoztatója elején gratulált a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, valamint pártja 13 jelöltjének is, akik bejutottak a második fordulóba.
Kiemelte, hogy a magyar történelemben először jutott be egy ökopolitikai párt a parlamentbe, ahol 16 képviselőjük lesz.
Schiffer András ezután úgy fogalmazott, hogy "az igazi forradalom akkor történt meg Magyarországon, amikor az elmúlt hónapokban és az elmúlt két évben először több tucat, majd száz és több ezer magyar állampolgár pártpolitikai tapasztalat és előírás nélkül kezébe vette a sorsát és elkezdett politikát csinálni".
Véleménye szerint ugyanis az az igazi forradalom, amikor van elég magyar állampolgár, aki azt mondja, hogy meg lehet törni a kartelleket és képesek egy új pártot besegíteni a parlamentbe. Hozzátette, hogy a történetük nem két éve kezdődött, az LMP folytatója akar lenni annak a kultúrának és hagyománynak, amelyeket korábban az ökopolitikai mozgalmak képviseltek.
A listavezető kijelentette azt is, hogy itt az ideje, hogy véget érjen a szekértábor-háború.
Közölte, hogy az LMP konstruktív és következetes ellenzéki politikát akar folytatni. A szavazás végén kialakult helyzetet, a Fidesz-KDNP fölényét rendkívülinek nevezte.
Schiffer András erről úgy vélekedett, él bennük az aggodalom, mert a győztes pártszövetség a kampány alatt "nem sokat árult el abból", hogy mit kíván ezzel a hatalommal tenni.
Úgy fogalmazott, hogy ez a felhatalmazás viszont ugyanakkor egy lehetőség is, mert az elmúlt 12 évben megrendültek a demokrácia morális eresztékei, most viszont itt az alkalom, hogy a kétharmados többségű kormány önmérsékeltet tanúsítson és valamint megerősítsen ezekből a megroppant etikai eresztékekből.
Leszögezte, hogy az LMP a demokratikus ellenzéki párttal és a kormánypárttal is kész az együttműködésre, de nem enged az 1989-es jogállami értékekből. Közölte, hogy számukra továbbra is fontos az emberi méltóság, a magánszféra tisztelete, a jogegyenlőség, az állampolgári részvétel és a politikai sokszínűség. A listavezető egyelőre nem tudta megmondani, hogy ki lesz a párt frakcióvezetője. Kérdésre válaszolva azt mondta, nem gondolja, hogy a Fidesz felforgatná az 1989-ben kialakult alkotmányos kereteket, nem hiszi, hogy erről beszélt volna a kormányhatalom.
A sajtótájékoztatón jelen volt a LMP leendő frakciójának több tagja, valamint a párt azon képviselőjelöltjei is ott álltak Schiffer András mögött, akik a második fordulóban megmérettették magukat.
Kapcsolódó írások:

Képek - Már biztos: női győztese lesz a Megasztár6-nak
Azt már egy héttel ezelőtt is tudni lehetett, hogy a Megasztár6 történetében Talán Attila kapta az év férfiénekese minősítést, mostanra azonban biztossá vált, hogy a képzeletbeli dobogó tetejére nő fog állni.
Finom falatok egyszerűen
Borsó és mogyoró? Hogy jön ez össze?
Mérgező porról beszélt a diszkókirálynő
Donna Summert valójában szeptember 11. ölte meg?
Veszélyben a megasztáros lány hangja?
Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt

Új, visszaélésszerű biztosítási konstrukciók vannak a piacon
Tájékoztató az adómentes díjú betegségbiztosítás finanszírozhatóságáról.
Japánban járt tanulmányúton a TEIT
Hirosimát és Fukusimát tanulmányozták a Paks környékiek
Május 21-e éjfélig kell benyújtani!
Több mint egymillió adóbevallást hiányol a NAV
Nem hosszabbították meg Thomas Mirow mandátumát
Új vezetőt választottak az EBRD élére
Hosszú még az út a válság leküzdéséig
Tabajdi: Európa képes volt a válságot a saját javára fordítani
Recesszió egész évben?
Magyar GDP - Lefelé módosították előrejelzésüket a londoniak
A párt szerint elfogadhatatlan
Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli

5 dolog, amiért ne diétázzunk
Fogyókúrákból már lassan Dunát lehet rekeszteni - arról viszont aligha hallunk, miért nem kéne diétáznunk. Ennek is vannak okai - gondoljunk csak a jojó effektusra. Hogyan nem érdemes fogyózni?
Jobb, ha koncentrálunk egy feladatra...
Az agy könnyíti a fájdalmunkat, ha van elég dolga
A kismamáknak meg kéne tartaniuk helyes súlyukat
Rossz hír annak, aki "kettő helyett" akar enni
Napi horoszkóp - 2012. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
6 jele, hogy komolyan a férfi szándékai
Tudd meg: Te vagy az egyetlen a pasi számára?
Életmódváltás nélkül kialakul a jojó effektus
Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?

Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen
Felújítják Ramasetter Vince egykori polgármester szülőházát Sümegen, a jelenleg kihasználatlanul álló épületet kulturális célra használják majd.
Emlékkonferencia Václav Havel tiszteletére
A hatalomnélküliek hatalma - Havel polgártárs
Művészeti alkotótábor gyerekeknek Óbudán
Milyen szoborral tennéd szebbé Budapestet?
Nemet mondott egy magazin felkérésére
Elárverezték Edgar Allen Poe egy levelét
Hat városban rendezik meg
Ezer Lámpás Éjszakája az eltűnt gyerekek világnapján
Mesék, bábok, foglalkozások és édességek
Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"

Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
A hétvégén megint Budapesten forgatott Bruce Willis. Teljesen passzol hozzá a magyar főváros, a képeken is jól látni, ahogy szinte beolvad környezetébe.
Árokba borul a kamion
Gabonát söpörnek a 6-oson
Személygépkocsival ütközött a járat
Karambolozott a 148-as busz a XX. kerületben
Szándékosan gyújtották meg?
Kiégett egy Trabant a IX. kerületben
Árokba csúszott a jármű
Magömlés Paksnál - Megsérült a kamion sofőrje
Csattanás Püspökladánynál
Kamion és mikrobusz ütközött: hat sérült a 4-esen
Halálos baleset Zalabaksa közelében
Osztrákok haltak meg a 86-os főúton

Aki a hármast szereti, ma nyert a lottón
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
Égési sérülések miatt kerültek kórházba
Véletlen vagy direkt? Forró víz ömlött a kislányokra
Robbanóeszközök lehetnek a padláson
Valóságos lőszerraktár borult lángba Tállyán
Menekültek a rablók a rendőrök elől
Figyelmeztető lövések dördültek a fővárosban
Orvostechnikai eszközökkel üzleteltek
Csalókat fogott a rendőrség Budapesten
Lakhatatlanná vált az épület
Ketten sérültek meg a kiégett dudari házban
Trükkös tolvajokat keresnek a kalocsai rendőrök
Átverték és kifosztották az idős asszonyt a "gyógyszerügyintézők"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:45 Ilyen még nem volt: először győztes a Chelsea!
- 23:33 EU-s támogatás a Holt-tenger megmentésére
- 22:31 Molylepke-népszámlálást tartottak Nagy-Britanniában
- 21:17 Minden jóérzésű embert felháborít a Horthy-rendszer reinkarnációja?
- 20:15 Használaton kívüli raktárból került Horthy emléktáblája a debreceni Református Kollégium falára
- 19:51 Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumSzervizes
M.N.A. Group Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.20 00:03
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.19 23:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.19 23:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.19 23:28
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.19 23:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



