"A jövőt sokakra kell építeni"
Nagy, demokratikus balközép pártot álmodik Gyurcsány
Gyurcsány Ferenc szerint az, hogy az elnök lemondott, az elnökség pedig felajánlotta a lemondását, az MSZP számára "megnyitja az utat az átfogó politikai értékelés és a hosszú és fájdalmas megújulás előtt." A volt kormányfő az MTI-nek adott hétfői interjújában azt mondta, a jövőt sokakra és nem kevesekre kell építeni, ezért az lenne a legcélszerűbb, ha más-más személyek töltenék be a pártelnöki, a frakcióvezetői és a parlamenti alelnöki posztot.
2010.04.26 11:44MTIGyurcsány Ferenc hangsúlyozta: oktalanság alapszabályi okokra hivatkozva szétválasztani az elnök és az elnökség lemondását, mert ez a politikai szembenézés elodázása, az érdemi kérdések helyett a személyi ügyek előtérbe helyezését vonja maga után.
Az új vezetést, az elnököt és az elnökséget egyszerre, közös értékelés és a jövőre vonatkozó döntések meghozatala után kellene megválasztani, hiszen ha előbb választanánk vezetést, aztán döntenénk a jövőről, az olyan lenne, mintha a gombhoz varrnánk a kabátot - fogalmazott. Véleménye szerint ha az elnök lemond, akkor az elnökhelyettesek egyike teljes hatáskörrel vezetheti a pártot a kongresszusig, amelyet még az önkormányzati választás előtt meg lehetne tartani.
"Nem a technikai részletek fontosak, csak az lenne nehezen elfogadtatható, ha érdemi szembenézés helyett bárki személyi helyezkedéssel foglalkozna" - jelentette ki a volt pártelnök. Ami a személyi kérdéseket illeti - folytatta - a párt jelenlegi vezetőinek "kellő mértéktartással egyelőre illendő háttérbe vonulni".
Akkor járunk el helyesen, ha széles összefogásra építjük a vezetést. Sokakra és nem kevesekre kell építeni a jövőt, ezért az lenne a legcélszerűbb, ha más-más személyek töltenék be a pártelnöki, a frakcióvezetői és a parlamenti alelnöki posztot - értékelte. Mint mondta: ő is el fogja mondani, hogy mit gondol az elmúlt évekről.
Azon lesz majd, hogy tisztességes elemzést adjon, és nem fogja megkerülni azt sem, hogy mit gondol a saját szerepéről és mit a másokéról. "Óvni próbálom majd önmagunkat, hogy leegyszerűsített válaszokat adjunk múltról és jövőről. Az a tanácsom mindenkinek, magamnak is, hogy ne kerülje meg azt a kérdést, hogy ő személy szerint mit rontott el, neki mit kellene másként csinálni. Ha mindenki csak másokról beszél, ha mindenki csak a másikat akarja változásra bírni, akkor abból nem sok jó fog kisülni" - közölte.
Bejelentette, hogy még a kongresszus előtt átfogó, írásos értékelést fog közzétenni az elmúlt évekről, valamint javaslatokat kíván megfogalmazni a következő hónapokra és évekre. "Mielőtt az értékelésemet véglegesíteném, konzultálni fogok a párt helyi szervezeteinek vezetőivel, tagjaival és megbeszélést fogok folytatni a balliberális progresszió jó néhány jeles képviselőjével is. A jövő nem a pártemberek, hanem a balliberális oldal egészének kezében van" - vélekedett a volt miniszterelnök.
Gyurcsány Ferenc úgy látja: amikor kormányon van egy párt, akkor nem lehet átalakítani, mert annak konfliktusaival veszélyeztetnék a kormányzást. Pártot ellenzékben kell átalakítani. Most ellenzékben leszünk, most jött el az ideje annak, hogy számot vessünk múltunkkal és helyes irányt válasszunk - hangsúlyozta.
Kiemelte: a párt megújítása során nem lehet más a cél, mint hogy az MSZP a balközép olyan nyitott néppártja legyen, amely szociáldemokrácia bázisán megteremti nyitottságát a szabadelvűség különböző áramlatai, köztük a nyugatos és a nemzeti liberalizmus irányába is.
"Nagy, demokratikus balközép gyűjtőpártot kell szerveznünk, amely alkalmas az ország kormányzására, a jobboldal leváltására" - tette hozzá. Szavai szerint "kár lenne tagadni", hogy történelmi vereséget szenvedtek. Véleménye szerint két ütemben elvesztettek másfél millió szavazót. "Kormányzásunk első évének fájdalmas költségvetési kiigazítása egymillió embert tántorított el tőlük, lemondásom után aztán elment újabb csaknem félmillió" - értékelte, hozzátéve: a helyzetet nehezíti, hogy ez nem egyszerűen az MSZP, hanem a balliberális közélet, társadalmi, politikai kultúra megrendülése is.
Gyurcsány Ferenc szerint a választás után érdemi, alapos elemzésre lesz szükség. "Meg kell hallgatni egymást, aztán a végén dönteni, hogy merre, hogyan tovább. De vigyázni is kell egymásra, mert együtt kell maradni. Szakítani könnyű, de nem az a dolgunk, hogy darabokra essünk, éppen ellenkezőleg: az, hogy előbb-utóbb olyanokat is vonzzunk, akik ma nincsenek közöttünk vagy velünk. Odamondogatással nem megyünk sokra" - közölte.
Szerinte bűnbak helyett inkább megoldást kell keresni. Kitért arra: a Táncsics Alapítvány elnökeként nagyon vigyázott rá, hogy ne éljék fel a tartalékaikat, sőt gyarapítsák vagyonukat a jövőre készülve. Jelezte, a megőrzött tartalékokból intézményeket szeretne építeni, szakmai elemző és tervező részleggel, új közéleti fórumokkal, a mainál elevenebb, bátrabb nyilvánosság megteremtésének segítésével.
"Kevés dolgot csinálni, de azt magas minőségben és erőteljesen, ezt szeretném. Örülök, hogy nem volt és nincs rajtam nagy nyomás, hogy a jövő építése helyett a napi gondok megoldása használjuk fel erőnket. Ha ezt kérnék tőlem, azzal vitatkoznék, és azt elutasítanám" - szögezte le.
Úgy látja: a Demokratikus Chartát "építeni kell", mert ez a közösség a nemzeti progresszió ügyének egyik legjobb hordozója. Ezt azzal indokolta, hogy ha nem bezárkózni, hanem nyitni szeretnének, akkor a charta meghatározó szerepbe kerülhet.
"Most, hogy sem az SZDSZ, sem az MDF sincs benn a parlamentben, tegyük hozzá, végtelenül sajnálom mindkettőt, a charta is szélesebbre nyithatja kapuit, hiszen a szociáldemokraták, a nyugatos szabadelvűek mellett a nemzeti liberálisok is a demokratikus progresszió hordozói, olyan emberekkel és gondolatokkal, akikre és amelyekre szüksége van a hazának" - mondta.

Képek - Már biztos: női győztese lesz a Megasztár6-nak
Azt már egy héttel ezelőtt is tudni lehetett, hogy a Megasztár6 történetében Talán Attila kapta az év férfiénekese minősítést, mostanra azonban biztossá vált, hogy a képzeletbeli dobogó tetejére nő fog állni.
Finom falatok egyszerűen
Borsó és mogyoró? Hogy jön ez össze?
Mérgező porról beszélt a diszkókirálynő
Donna Summert valójában szeptember 11. ölte meg?
Veszélyben a megasztáros lány hangja?
Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt

Új, visszaélésszerű biztosítási konstrukciók vannak a piacon
Tájékoztató az adómentes díjú betegségbiztosítás finanszírozhatóságáról.
Japánban járt tanulmányúton a TEIT
Hirosimát és Fukusimát tanulmányozták a Paks környékiek
Május 21-e éjfélig kell benyújtani!
Több mint egymillió adóbevallást hiányol a NAV
Nem hosszabbították meg Thomas Mirow mandátumát
Új vezetőt választottak az EBRD élére
Hosszú még az út a válság leküzdéséig
Tabajdi: Európa képes volt a válságot a saját javára fordítani
Recesszió egész évben?
Magyar GDP - Lefelé módosították előrejelzésüket a londoniak
A párt szerint elfogadhatatlan
Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli

5 dolog, amiért ne diétázzunk
Fogyókúrákból már lassan Dunát lehet rekeszteni - arról viszont aligha hallunk, miért nem kéne diétáznunk. Ennek is vannak okai - gondoljunk csak a jojó effektusra. Hogyan nem érdemes fogyózni?
Jobb, ha koncentrálunk egy feladatra...
Az agy könnyíti a fájdalmunkat, ha van elég dolga
A kismamáknak meg kéne tartaniuk helyes súlyukat
Rossz hír annak, aki "kettő helyett" akar enni
Napi horoszkóp - 2012. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
6 jele, hogy komolyan a férfi szándékai
Tudd meg: Te vagy az egyetlen a pasi számára?
Életmódváltás nélkül kialakul a jojó effektus
Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?

Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen
Felújítják Ramasetter Vince egykori polgármester szülőházát Sümegen, a jelenleg kihasználatlanul álló épületet kulturális célra használják majd.
Emlékkonferencia Václav Havel tiszteletére
A hatalomnélküliek hatalma - Havel polgártárs
Művészeti alkotótábor gyerekeknek Óbudán
Milyen szoborral tennéd szebbé Budapestet?
Nemet mondott egy magazin felkérésére
Elárverezték Edgar Allen Poe egy levelét
Hat városban rendezik meg
Ezer Lámpás Éjszakája az eltűnt gyerekek világnapján
Mesék, bábok, foglalkozások és édességek
Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"

Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
A hétvégén megint Budapesten forgatott Bruce Willis. Teljesen passzol hozzá a magyar főváros, a képeken is jól látni, ahogy szinte beolvad környezetébe.
Árokba borul a kamion
Gabonát söpörnek a 6-oson
Személygépkocsival ütközött a járat
Karambolozott a 148-as busz a XX. kerületben
Szándékosan gyújtották meg?
Kiégett egy Trabant a IX. kerületben
Árokba csúszott a jármű
Magömlés Paksnál - Megsérült a kamion sofőrje
Csattanás Püspökladánynál
Kamion és mikrobusz ütközött: hat sérült a 4-esen
Halálos baleset Zalabaksa közelében
Osztrákok haltak meg a 86-os főúton

Aki a hármast szereti, ma nyert a lottón
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
Égési sérülések miatt kerültek kórházba
Véletlen vagy direkt? Forró víz ömlött a kislányokra
Robbanóeszközök lehetnek a padláson
Valóságos lőszerraktár borult lángba Tállyán
Menekültek a rablók a rendőrök elől
Figyelmeztető lövések dördültek a fővárosban
Orvostechnikai eszközökkel üzleteltek
Csalókat fogott a rendőrség Budapesten
Lakhatatlanná vált az épület
Ketten sérültek meg a kiégett dudari házban
Trükkös tolvajokat keresnek a kalocsai rendőrök
Átverték és kifosztották az idős asszonyt a "gyógyszerügyintézők"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:45 Ilyen még nem volt: először győztes a Chelsea!
- 23:33 EU-s támogatás a Holt-tenger megmentésére
- 22:31 Molylepke-népszámlálást tartottak Nagy-Britanniában
- 21:17 Minden jóérzésű embert felháborít a Horthy-rendszer reinkarnációja?
- 20:15 Használaton kívüli raktárból került Horthy emléktáblája a debreceni Református Kollégium falára
- 19:51 Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumSzervizes
M.N.A. Group Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.20 00:03
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.19 23:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.19 23:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.19 23:28
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.19 23:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



