Elkészítik és nyilvánosságra hoznak minden anyagot
Bajnaiék nem húzzák az időt - azonnal átadják a munkát
A Bajnai-kormány az új Országgyűlés alakuló ülésére, május 14-re elkészít és nyilvánosságra hoz minden, az átadás-átvételről szóló dokumentumot - közölte Szollár Domokos az MTI-vel kedden a Parlamentben.
2010.04.27 12:14MTIA kormányszóvivő azt mondta: technikai ügyekről szerettek volna egyeztetni az átadás-átvételről Szijjártó Péterrel, a Fidesz elnöki stábjának vezetőjével, ezek között arról, hogy mikori állapotot türközzenek a dokumentumok, illetve hogy milyen információkra lenne még szüksége az új kormánynak. Hozzátette: az általuk készítendő leltár teljes lesz, szinte miden olyan adatot tartalmaz majd, amelyet a Fidesz törvénybe foglalna.
Szollár Domokos kiemelte: az "együttműködés és a jó szándék" jegyében egyeztettek volna a Fidesszel, azért, hogy az új kormány a lehető leghamarabb át tudja venni az ország irányítását. A kormány által készített átadás-átvételi dokumentumok az április 30-i állapotot tükrözik majd - húzta alá a kormányszóvivő.
Hozzátette: e dokumentumok tartalmazzák valamennyi minisztérium, az általa felügyelt szervek teljes gazdasági-pénzügyi helyzetét, az aktuális ügyeket, a szakmapolitikai, az uniós tagsággal kapcsolatos feladatokat, az uniós források felhasználását, a kiemelt projektek, a társfinanszírozások aktuális állását, a belső ellenőrzést, a folyamatban lévő peres ügyeket, a tulajdonosi határozatokat, a jogszabály-előkészítési feladatokat.
Szollár Domokos úgy vélekedett, hogy jó ötlet a Fidesz által kezdeményezett, az átadás-átvételről szóló törvényjavaslat, ezt a kérdést hosszú távon, a következő kormányváltások miatt szabályozni kell. Hozzáfűzte: lennének javaslataik is, hogy mit kellene még beépíteni egy ilyen jogszabályba. Arra a felvetésre, a törvény parlamenti elfogadása miatt előfordulhat, hogy csak júniusban tud elkezdődni az átadás-átvétel, azt válaszolta: a jelenlegi kormány célja, hogy a lehető leggyorsabban adja át a munkát, azzal ne várjanak heteket, hónapokat egy törvény hatályba léptetetése miatt, hiszen az ügyek nem várhatnak.
Elmondta még, hogy az átadás-átvétel menetéről, tartalmáról nincs törvényi szabályozás, de az államháztartási törvénynek megfelelően a kormányzat már nyilvánosságra hozta az Átlátható államháztartás című dokumentumot, ennek kibővítését, aktualizálását is elvégzik. Arra a kérdésre, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök kezdeményez-e Orbán Viktor Fidesz-elnökkel átadási találkozót, Szollár Domokos emlékeztetett: az elmúlt évek gyakorlata szerint a leköszönő és a hivatalba lépő miniszterelnök találkozott, de ezt mindig az utóbbi kezdeményezte. Leszögezte: ha lesz ilyen kezdeményezés, arra nyitottak.
A kormányszóvivő kitért arra is, hogy a minisztériumok vezetői - a minisztertől a főosztályvezetőig bezárólag -, az általuk felügyelt szervek vezetői teljességi nyilatkozatot írnak alá, arról, hogy valamennyi dokumentum teljes, abból adat nem maradt ki. A miniszterelnök kabinetfőnöke hétfőn kedd reggelre kezdeményezett megbeszélést Szijjártó Péterrel az átadás-átvételről, a Fidesz stábfőnöke azonban jelezte: nem vesz részt az egyeztetésen. Szerinte ugyanis nem zárt ajtók mögötti konzultációkra van szükség. Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető ezt megelőzően hétfőn jelezte: a kormányzati átadás-átvétel eljárási folyamatának és érdemi tartalmának meghatározása érdekében törvényjavaslatot nyújt be az új Országgyűlés megalakulását követően.
A fideszes politikus a miniszterelnöknek címzett nyílt levelében, amelyet az MTI-hez is eljuttattak, az olvasható: törvényben indokolt rögzíteni, hogy az új és a leköszönő miniszterelnök, valamint az egyes miniszterek és szervezeti vezetők milyen formában, tartalommal és nyilatkozatok mellett adják át tisztségüket, mutatják be tevékenységüket.

Képek - Már biztos: női győztese lesz a Megasztár6-nak
Azt már egy héttel ezelőtt is tudni lehetett, hogy a Megasztár6 történetében Talán Attila kapta az év férfiénekese minősítést, mostanra azonban biztossá vált, hogy a képzeletbeli dobogó tetejére nő fog állni.
Finom falatok egyszerűen
Borsó és mogyoró? Hogy jön ez össze?
Mérgező porról beszélt a diszkókirálynő
Donna Summert valójában szeptember 11. ölte meg?
Veszélyben a megasztáros lány hangja?
Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt

Új, visszaélésszerű biztosítási konstrukciók vannak a piacon
Tájékoztató az adómentes díjú betegségbiztosítás finanszírozhatóságáról.
Japánban járt tanulmányúton a TEIT
Hirosimát és Fukusimát tanulmányozták a Paks környékiek
Május 21-e éjfélig kell benyújtani!
Több mint egymillió adóbevallást hiányol a NAV
Nem hosszabbították meg Thomas Mirow mandátumát
Új vezetőt választottak az EBRD élére
Hosszú még az út a válság leküzdéséig
Tabajdi: Európa képes volt a válságot a saját javára fordítani
Recesszió egész évben?
Magyar GDP - Lefelé módosították előrejelzésüket a londoniak
A párt szerint elfogadhatatlan
Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli

5 dolog, amiért ne diétázzunk
Fogyókúrákból már lassan Dunát lehet rekeszteni - arról viszont aligha hallunk, miért nem kéne diétáznunk. Ennek is vannak okai - gondoljunk csak a jojó effektusra. Hogyan nem érdemes fogyózni?
Jobb, ha koncentrálunk egy feladatra...
Az agy könnyíti a fájdalmunkat, ha van elég dolga
A kismamáknak meg kéne tartaniuk helyes súlyukat
Rossz hír annak, aki "kettő helyett" akar enni
Napi horoszkóp - 2012. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
6 jele, hogy komolyan a férfi szándékai
Tudd meg: Te vagy az egyetlen a pasi számára?
Életmódváltás nélkül kialakul a jojó effektus
Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?

Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen
Felújítják Ramasetter Vince egykori polgármester szülőházát Sümegen, a jelenleg kihasználatlanul álló épületet kulturális célra használják majd.
Emlékkonferencia Václav Havel tiszteletére
A hatalomnélküliek hatalma - Havel polgártárs
Művészeti alkotótábor gyerekeknek Óbudán
Milyen szoborral tennéd szebbé Budapestet?
Nemet mondott egy magazin felkérésére
Elárverezték Edgar Allen Poe egy levelét
Hat városban rendezik meg
Ezer Lámpás Éjszakája az eltűnt gyerekek világnapján
Mesék, bábok, foglalkozások és édességek
Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"

Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
A hétvégén megint Budapesten forgatott Bruce Willis. Teljesen passzol hozzá a magyar főváros, a képeken is jól látni, ahogy szinte beolvad környezetébe.
Árokba borul a kamion
Gabonát söpörnek a 6-oson
Személygépkocsival ütközött a járat
Karambolozott a 148-as busz a XX. kerületben
Szándékosan gyújtották meg?
Kiégett egy Trabant a IX. kerületben
Árokba csúszott a jármű
Magömlés Paksnál - Megsérült a kamion sofőrje
Csattanás Püspökladánynál
Kamion és mikrobusz ütközött: hat sérült a 4-esen
Halálos baleset Zalabaksa közelében
Osztrákok haltak meg a 86-os főúton

Aki a hármast szereti, ma nyert a lottón
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
Égési sérülések miatt kerültek kórházba
Véletlen vagy direkt? Forró víz ömlött a kislányokra
Robbanóeszközök lehetnek a padláson
Valóságos lőszerraktár borult lángba Tállyán
Menekültek a rablók a rendőrök elől
Figyelmeztető lövések dördültek a fővárosban
Orvostechnikai eszközökkel üzleteltek
Csalókat fogott a rendőrség Budapesten
Lakhatatlanná vált az épület
Ketten sérültek meg a kiégett dudari házban
Trükkös tolvajokat keresnek a kalocsai rendőrök
Átverték és kifosztották az idős asszonyt a "gyógyszerügyintézők"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:45 Ilyen még nem volt: először győztes a Chelsea!
- 23:33 EU-s támogatás a Holt-tenger megmentésére
- 22:31 Molylepke-népszámlálást tartottak Nagy-Britanniában
- 21:17 Minden jóérzésű embert felháborít a Horthy-rendszer reinkarnációja?
- 20:15 Használaton kívüli raktárból került Horthy emléktáblája a debreceni Református Kollégium falára
- 19:51 Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumSzervizes
M.N.A. Group Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.20 00:03
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.19 23:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.19 23:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.19 23:28
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.19 23:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



