Kormányalakítással kapcsolatos kérdések
"Ezt a felkérést elfogadtam": Orbánt jelölte kormányfővé Sólyom
Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét jelöli kormányfővé Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén. Az államfő ezt szerdán, a Sándor-palotában jelentette be, ahol Orbán Viktor azt közölte, a leendő kormány az ország háromharmadát szolgálja majd.
2010.04.28 11:23MTIAz államfő, miután közel húsz percet tárgyalt a Fidesz elnökével, több tucat újságíró előtt úgy fogalmazott: a választói akarat most fordul át nagyon komoly alkotmányjogi eseményekbe, amelynek egyik része az Országgyűlés, a másik pedig a kormány megalakulása. Az összes ilyen esemény a demokrácia ünnepe - tette hozzá.
Emlékeztetett arra, az Országgyűlés alakuló ülését május 14-ére kívánja összehívni, ahol neki javaslatot kell tennie a jövendő miniszterelnök személyére. Az elnök azt a személyt javasolhatja miniszterelnöknek, aki megfelelő parlamenti támogatást tud biztosítani a kormányzáshoz - mutatott rá. Mint fogalmazott, Magyarországon egy ilyen ember van, a választásokon győztes Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor. Hozzátette, megkérdezte Orbán Viktort, hogy rendelkezik-e elég parlamenti támogatással a kormányzáshoz, és a Fidesz elnöke igennel felelt, mint ahogy arra is, hogy hajlandó-e a kormányzásra.
Az államfő kijelentette: az Országgyűlés alakuló ülésén Orbán Viktort fogja miniszterelnökké jelölni. Ezután az alakuló ülésen a miniszterelnök-jelöltnek a kormányprogramot ismertetnie kell, majd a parlament egyszerre szavaz majd az ő miniszterelnökké választásáról és a kormányprogramról is - ismertette.
Ezután a kormányfő javaslatot tesz a köztársasági elnöknek a miniszterek személyére, az államfő pedig kinevezi azokat - fejtette ki. Sólyom László nyilatkozata végén azt hangsúlyozta: rendkívüli örömére szolgál, hogy "elnökként ebben a nagyon fontos procedúrában közreműködhet".
Az államfő nyilatkozata után Orbán Viktor azt hangsúlyozta: bár a választóktól kapott felhatalmazás kétségkívül jelentős, hiszen több mint kétharmados, a Fidesz elnökének szándékai szerint a leendő kormány Magyarország háromharmadát fogja majd szolgálni a munkájával. A Fidesz-KDNP kormányfőjelöltje bejelentette, eleget tesz az államfő kormányalakítási tárgyalások megkezdésére vonatkozó felkérésének.
"A kérdéseire egyértelmű és jól hallható igen válaszokat adtam, ami azt jelenti, hogy ezt a felkérést elfogadtam, és a legnagyobb örömmel teszek neki eleget" - mondta. Közölte: kifejezte mind a maga, mind pedig a Fidesznek és a KDNP-nek az államfő iránti nagyrabecsülését, "amely abból táplálkozik, hogy az elmúlt nehéz esztendőkben a köztársasági elnök rendkívül sokat tett a magyar demokrácia minőségének megőrzéséért, egyáltalán létezéséért".
Ezért is megkülönböztetett tisztelet számára - folytatta -, hogy éppen Sólyom Lászlótól kaphatja meg ezt a felkérést.
(fotó: MTI)
A kormányfői poszt várományosa úgy fogalmazott, a megbeszélésen "nem hagyta homályban" azokat a szándékokat sem, amelyek vezetni fogják majd a megalakuló kabinet lépéseit. Megerősítette korábbi bejelentését, hogy a következő napokban nemzeti konzultációs heteket indítanak, amelyek szerinte módot adnak arra, hogy a legfontosabb kérdésekben "nyíltan, egyenesen és őszintén" tudjanak szót váltani a választókkal. Orbán Viktor "a rendszerváltásban részt vett szereplők iránti tiszteletet megadva" elmondta az elnöknek: nem a rendszerváltás élharcosai tehetnek arról, hogy az elmúlt nyolc év során a magyar demokrácia oda jutott, ahova jutott, s a választók arra kényszerültek, hogy egy példátlan összefogással ne egyszerűen egy új kormányt válasszanak, hanem lezárjanak, megdöntsenek egy politikai rendszert, és helyette egy újat alapítsanak.
Hangsúlyozta, mindent meg fog tenni azért, hogy a rendszerváltás értékeit megőrizve a nemzeti együttműködés rendszerét, elvét és értékeit követő új politikai és gazdasági rendszer jöjjön létre Magyarországon a következő évek munkájának eredményeképpen.
"Köszönetet mondok a magyar választópolgároknak a ránk leadott támogató szavazatokért, és köszönetet mondok Magyarország polgárainak azért, amiért újra jó érzés Magyarországon magyarnak lenni" - zárta sajtónyilatkozatát a leendő kormányfő.
Orbán Viktor Varga Mihály és Szijjártó Péter társaságában érkezett meg tíz óra előtt nem sokkal a Sándor-palotába. Az MTI fideszes forrásokból úgy tudja, nem véletlen, hogy éppen ők kísérték el a pártelnököt, ennek - mint fogalmaztak - "önmagán túlmutató jelentősége" van.
Az MTI információi szerint Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője a kormányfő személyes szóvivője lehet, Varga Mihály alelnök pedig miniszterelnök-helyettesként dolgozhat majd az újonnan felálló kabinetben.
A Fidesz-KDNP vasárnap este, a 2010-es országgyűlési választások második fordulóján megszerezte a kétharmados parlamenti többséget.
Sólyom László vasárnap este az Országos Választási Központban jelentette be, hogy a lehető legkorábbi időpontban kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Mint mondta, az ország érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány. Közölte, a választás eredménye egyértelmű, a győztes párt, a Fidesz-KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a következő négy évre.
Kapcsolódó írások:
- A Jobbik vizsgálóbizottsággal derítené fel a Fidesz és az MSZP adatbázisait
- Slota háborút álmodik, és fél évet ad a konfliktusok kezdetéig
- Orbán jelszavai mögött Nagy-Magyarországot érezni
- A Fidesz új média- és hírközlési hatóság felállítását tervezi
- Adócsökkentés lesz, a családoknak még várniuk kell!
- Orbán: a legjobb hiány a nulla hiány

Képek - Már biztos: női győztese lesz a Megasztár6-nak
Azt már egy héttel ezelőtt is tudni lehetett, hogy a Megasztár6 történetében Talán Attila kapta az év férfiénekese minősítést, mostanra azonban biztossá vált, hogy a képzeletbeli dobogó tetejére nő fog állni.
Finom falatok egyszerűen
Borsó és mogyoró? Hogy jön ez össze?
Mérgező porról beszélt a diszkókirálynő
Donna Summert valójában szeptember 11. ölte meg?
Veszélyben a megasztáros lány hangja?
Drámai jóslat a döntő küszöbén: Szakos Andi mindent elveszíthet
A díszítések megérnek egy mesét...
Képek - Ezeket a körmöket aztán érdemes mutogatni!
Nyolc méteres szobrot állítanak a szexdívának
Giga-Monroe érkezett Kaliforniába
John Doe II. is visszavonta a feljelentést
A második masszőr is meghátrált Travolta előtt

Új, visszaélésszerű biztosítási konstrukciók vannak a piacon
Tájékoztató az adómentes díjú betegségbiztosítás finanszírozhatóságáról.
Japánban járt tanulmányúton a TEIT
Hirosimát és Fukusimát tanulmányozták a Paks környékiek
Május 21-e éjfélig kell benyújtani!
Több mint egymillió adóbevallást hiányol a NAV
Nem hosszabbították meg Thomas Mirow mandátumát
Új vezetőt választottak az EBRD élére
Hosszú még az út a válság leküzdéséig
Tabajdi: Európa képes volt a válságot a saját javára fordítani
Recesszió egész évben?
Magyar GDP - Lefelé módosították előrejelzésüket a londoniak
A párt szerint elfogadhatatlan
Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli

5 dolog, amiért ne diétázzunk
Fogyókúrákból már lassan Dunát lehet rekeszteni - arról viszont aligha hallunk, miért nem kéne diétáznunk. Ennek is vannak okai - gondoljunk csak a jojó effektusra. Hogyan nem érdemes fogyózni?
Jobb, ha koncentrálunk egy feladatra...
Az agy könnyíti a fájdalmunkat, ha van elég dolga
A kismamáknak meg kéne tartaniuk helyes súlyukat
Rossz hír annak, aki "kettő helyett" akar enni
Napi horoszkóp - 2012. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
6 jele, hogy komolyan a férfi szándékai
Tudd meg: Te vagy az egyetlen a pasi számára?
Életmódváltás nélkül kialakul a jojó effektus
Tartós fogyás - milyen élelmiszerekre "gyúrjunk rá"?
Egyes termékektől nem ártana óvakodnunk?
Van közük a fényvédőknek az endometriózishoz?

Felújítják a Ramasetter-házat Sümegen
Felújítják Ramasetter Vince egykori polgármester szülőházát Sümegen, a jelenleg kihasználatlanul álló épületet kulturális célra használják majd.
Emlékkonferencia Václav Havel tiszteletére
A hatalomnélküliek hatalma - Havel polgártárs
Művészeti alkotótábor gyerekeknek Óbudán
Milyen szoborral tennéd szebbé Budapestet?
Nemet mondott egy magazin felkérésére
Elárverezték Edgar Allen Poe egy levelét
Hat városban rendezik meg
Ezer Lámpás Éjszakája az eltűnt gyerekek világnapján
Mesék, bábok, foglalkozások és édességek
Gyereknap - Programok már vasárnaptól Budapesten
Dietrich Fischer-Dieskau 86 éves volt
Elhunyt "a XX. század hangja"

Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
A hétvégén megint Budapesten forgatott Bruce Willis. Teljesen passzol hozzá a magyar főváros, a képeken is jól látni, ahogy szinte beolvad környezetébe.
Árokba borul a kamion
Gabonát söpörnek a 6-oson
Személygépkocsival ütközött a járat
Karambolozott a 148-as busz a XX. kerületben
Szándékosan gyújtották meg?
Kiégett egy Trabant a IX. kerületben
Árokba csúszott a jármű
Magömlés Paksnál - Megsérült a kamion sofőrje
Csattanás Püspökladánynál
Kamion és mikrobusz ütközött: hat sérült a 4-esen
Halálos baleset Zalabaksa közelében
Osztrákok haltak meg a 86-os főúton

Aki a hármast szereti, ma nyert a lottón
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán az alábbi nyerőszámokat húzták ki.
Égési sérülések miatt kerültek kórházba
Véletlen vagy direkt? Forró víz ömlött a kislányokra
Robbanóeszközök lehetnek a padláson
Valóságos lőszerraktár borult lángba Tállyán
Menekültek a rablók a rendőrök elől
Figyelmeztető lövések dördültek a fővárosban
Orvostechnikai eszközökkel üzleteltek
Csalókat fogott a rendőrség Budapesten
Lakhatatlanná vált az épület
Ketten sérültek meg a kiégett dudari házban
Trükkös tolvajokat keresnek a kalocsai rendőrök
Átverték és kifosztották az idős asszonyt a "gyógyszerügyintézők"
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:45 Ilyen még nem volt: először győztes a Chelsea!
- 23:33 EU-s támogatás a Holt-tenger megmentésére
- 22:31 Molylepke-népszámlálást tartottak Nagy-Britanniában
- 21:17 Minden jóérzésű embert felháborít a Horthy-rendszer reinkarnációja?
- 20:15 Használaton kívüli raktárból került Horthy emléktáblája a debreceni Református Kollégium falára
- 19:51 Képek! Bruce Willis és a piros 7-es busz
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumSzervizes
M.N.A. Group Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.20 00:03
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.19 23:40
- Orbán forradalma a magyar népnek2012.05.19 23:38
- Hol tart Magyarország?2012.05.19 23:28
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.19 23:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



