Folynak a találgatások

Pokorni szerint nem Sólyom László lesz a következő államfő

Sólyom László nem lesz újra köztársasági elnök - erre enged következtetni Pokorni Zoltán nyilatkozata, amely a TV2 reggeli műsorában hangzott el. A Fidesz alelnöke a várható jelöltekről nem beszélt.

2010.04.28 07:56MR1- Kossuth

„Magyarország nagyon sokat köszönhet Sólyom Lászlónak. Én személy szerint nagyon nagyra becsülöm, és ha úgy fogalmazná meg a kérdést, hogy szerintem két-három év múlva Sólyom László lesz-e a köztársasági elnök, akkor azt a választ adnám, hogy szerintem nem”.

Noha a pártban régóta beszélik, a TV2 reggeli műsorában ma hangzott el először a nyilvánosság előtt fideszes politikustól, hogy a párt nem tartaná tovább hivatalában az augusztusban távozó köztársasági elnököt.

Bár Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke magánvéleményét fogalmazta meg, kérdés, mikor áll elő a párt a hivatalos bejelentéssel, tekintve, hogy Sólyom László utódát legkésőbb július 5-én, az államfő megbízásának lejárta előtt harminc nappal, tehát alig két hónap múlva meg kell választani. 2005-ben, Mádl Ferenc megbízásának lejárta előtt már áprilisban úgynevezett szimpátiaszavazáson, a választók megkérdezésével kereste köztársaságielnök-jelöltjét a Fidesz. Sólyom László és Orbán Viktor szerdán találkozik, az államfő ugyanis hivatalában fogadja a Fidesz elnökét, hogy hivatalosan is kormányfői megbízást adjon a párt miniszterelnök-jelöltjének, s bár eredetileg csakis erről, a kormányalakításról esett volna szó kettejük között, várható, hogy az államfő személye is szóba kerül. Hivatalos nyilatkozatok híján nem tudni, miért nem támogatja a Fidesz az öt éve a Védegylet által ajánlott, de végül saját jelöltjeként megválasztott államfőt a továbbiakban.

Nem hivatalos magyarázat eddig is volt: Sólyom Lászlónál elkötelezettebb, és a jelenlegi államfőnél sokkal kevésbé autonóm köztársasági elnököt szeretnének. A poszt várományosairól eddig szintén csak találgatások, a pártból meg nem erősített pletykák röppentek fel. Legutóbb például az EP-képviselő Schmitt Pál neve forgott, az ő jelölése azonban az MR1-Kossuth Rádió információi szerint sosem vetődött fel komolyan, ráadásul egyre valószínűbb, hogy a házelnöki poszt vár rá.

Szóba került még a múlt év végén Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság volt elnökének neve, a legnagyobb esélye azonban Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének lehet, aki rendszeres résztvevője a Fideszhez köthető értelmiségi kör különböző rendezvényeinek, köztük a kötcsei polgári pikniknek is.


Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés


Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.