
Nem panaszkodnak
A Jobbik elégedett a két bizottsági elnöki hellyel
A Jobbik örül annak, hogy a jelenlegi állás szerint két bizottsági elnöki és hat alelnöki posztot kap - mondta az új összetételű Országgyűlés alakuló ülését előkészítő pénteki megbeszélést követően Vona Gábor újságíróknak.
2010.05.07 13:05, MTI
A pártelnök-frakcióvezető közölte, hogy a Jobbik korábban a külügyi, illetve a költségvetési és pénzügyi bizottság elnöki posztját szerette volna megkapni, de mérlegelés után úgy döntöttek, hogy a külügyi helyett a nemzetbiztonsági bizottságot vezetnék.
Közölte, hogy a frakcióval egyeztetve később döntik el, hogy mely bizottságokba akarnak alelnököket delegálni. Vona Gábor hozzátette, hogy a Fidesz és a KDNP által készített javaslatot a bizottsági struktúrára és az ellenzék számára jutatott bizottsági helyek számát a Jobbik el tudja fogadni. Véleménye szerint ugyanis az MSZP és az LMP között alakult ki vita arról, hogy a jövőben majd az ellenzék által vezetett bizottságokból melyik párt hányat kapjon.
A Fidesz által felkínált hat bizottsági elnöki poszt és a várhatón 16 alelnöki hely egymás között felosztható arányáról az ellenzéki pártok nem tudtak megegyezni pénteki egyeztetésükön.
Az MSZP 3:2:1, az LMP 2:2:2 arányban osztaná fel a három párt között az elnöki posztok számát. Vona Gábor még a megbeszélésen bejelentette, hogy a Jobbik számára mindkét verzió elfogadható lenne, hiszen a nekik juttatott elnöki helyek száma mindkettőben ugyanakkora lenne.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz | ![]() | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
A Jobbik is kiáll az önálló zöldtárcáért

Tiszta otthon, rendes srác
Jó kapcsolat a kamasszal és rendezett otthon. Mesés álmok ezek, gondolhatják a szülők, a jó hír pedig az, hogy meg is valósítható. A kérdés az, hogy hogyan?
Nagyon meghízott az énekesnő
Megdöbbentő képek - Whitney Houston zabál, mert nem drogozhat
Nagymamájától látta az aranyat érő tippet...
Eperrel sikálja a fogát Catherine Zeta-Jones
A Hétmérföldes szerelem egy igazán romantikus film
Drew Barrymore távkapcsolatban!
Élőben már egymást tépték volna...
"Ebben a nőben nincs semmi!" - Depardieu durván beszólt Binoche-nak
Bontakozz ki a színek segítségével
Legyen színes kavalkád a ruhatáradban!
Mivel örvendeztesd meg vendégeidet?
Különleges díszek és emlékek - modern esküvőre!

Egyre kevesebbet költünk napi fogyasztási cikkekre
Bár a közhangulat optimista Magyarországon, a háztartások egyre kevesebb napi fogyasztási cikket vásárolnak a GfK Hungária hazai kiskereskedelem helyzetéről készült első féléves jelentése szerint, amelyet kedden sajtótájékoztatón ismertettek.
A száznapos kormány legnagyobb visszhangja
A kormány és az IMF
Elfogadták az ajánlatot
Négymilliárd dollárért adják el a Burger Kinget
Folynak az ártárgyalások
Szeptembertől drágul a kenyér
A vártnál jobb eredményeket produkál a forint
Lendületes forinterősödés a bankközi piacon
Barát vagy ellenség az IMF?
MSZP: "a Fidesz hagyja abba a hazudozást!"
Bosznia megállapodásra jutott az IMF-fel
Matolcsy: idén pénzügyi stabilizáció, jövőre reformok

Tejjel a fokhagymás szájszag ellen
A fokhagymás étel egészséges, de másnap kellemetlen következményei vannak embertársainkra nézve. A markáns szájszag ellen azonban hatékony, ha még az étkezés közben megiszunk egy pohár tejet - derítették ki amerikai kutatók.
Napi horoszkóp - 2010. szeptember 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Az élelmiszeripar királynője
Lenmag - egyél sokat belőle!
Sok vita van miatta? Miért?
Miért utáljuk az ex-barátnőt?
Gyilkol a biszfoszfonát
Nyelőcsőrákot okoz a medicína?
A savas táplálékok is károsíthatják
7 tipp a fogzománc elvékonyodása ellen
Tippek, hogy könnyebb legyen
Hogyan előzhető meg a szülés utáni depresszió?

Mundruczó Kornéll filmje a magyar mozikban
Szeptember 9-től játsszák a magyarországi mozik Mundruczó Kornél Szelíd teremtés - A Frankenstein-terv című új filmjét; a napjaink környezetébe ültetett teremtő-teremtmény történet világpremierje májusban, a cannes-i filmfesztiválon volt.
Led Zeppelin - 30 Years Gone
Letz Zep tour a Sportarénában
Papadimitriu Athinát megtiszteltetés érte
A magyar énekesnő nagykoncertet ad Görögországban
Nádasdy Ádám fordításában olvasható
Egyedi mangasorozat jelenik meg a Hamletről
Állapotfelméréssel buzdítanak a gyaloglásra
Séta van! - A legjobb kampány az ARC kiállításon
Legközelebb Párizsban mutatják be
Parádézik a Bibliothéque Pascal a világ filmbemutatóin
Rímben zakatol a versvonat
Reklám helyett versek az egyik szentendrei HÉV szerelvényen

Ón-oxiddal a dérlepte szélvédők ellen
Olyan szélvédőbevonatot fejlesztettek ki német kutatók, amely megakadályozza a dérképződést a szélvédőkön.
Akit a dízel "füstje" megcsapott...
Dízelvarázzsal megbolondított, környezetkímélő gépek dübörögnek
2.994 új személygépkocsit adtak el
Augusztusban meglódult az autóbiznisz?
515 km/órával repesztett
Rekordsebességet robogott az elektromos autó
Több, mint ezer kilométert ment
Önálló életre kelt autó
Gyorshajtók száguldoznak
Három nap alatt több mint 11 ezer sebességtúllépést regisztráltak a rendőrök
Ünnepélyes gyártásindító augusztus 26-án
Beindult a Nissan Juke gyártása

Michelle Wild üvegeket dobált
Sztárokkal nyitott meg pénteken este a VII. kerületi Club 13 nevű szórakozóhely, ahol a macskának végül nem kellett egyedül innia.
Zsebpénzt azért kaptak már
Gyurtának és Hosszú Katinkának milliókkal tartozik az állam
Jól jövedelmező szakma...
10 ezer eurót keresnek a stricik Bukarestben
Nem olyan népszerű a Megasztár?
Az X-faktor mindenkit jobban érdekel?
Bodri Krisztina nem használta ki párja szakmáját
Felháborodott a szépség: Nem szabattam szét magam!
Lezárták a környéket
Világháborús bombákat találtak a Műjégpályánál
Egyikük a pszichiátriára bőgte magát
Bizsut loptak viccből: két éjszakára elzárták a gimnazista lányokat
top fórum témák:
- Orbán: 2011 tavaszán el kell fogadni az új alkotmányt2010.09.04 22:40
- Egymásnak ütközött két rendőrautó2010.09.04 22:32
- A romák franciaországi kitoloncolása ellen tüntettek Budapesten2010.09.04 21:09
- Kommunista panamák!2010.09.04 21:05
- Lázadás2010.09.04 20:59
DELTHA ügyviteli szoftverek
Készüljön a változásokra naprakész ügyviteli programokkal.
Képzés - Magyar Oktatási Tájékoztató
Tanfolyam, egyetem, konferencia, továbbképzés adatbázis. Országos aktuális adatbázis: tanfolyamok, továbbkézések, Bsc szakok, mesterképzések.
Bérprogram Speciális Akció!
Munkaügyi, bérszámfejtő és TB rendszer MOST AKCIÓS ÁRAK!
Klíma szerelési akció!
Ön csak kiválasztja, mi kiszállítjuk, beszereljük.
Non-stop duguláselhárítás
Nyaralókereső
Kiadó nyaralók KÖZVETLENÜL A TULAJDONOSOKTÓL! Tulajdonosoknak INGYENES hirdetési lehetőség.
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Szólj hozzá!





