"Rövid úton megoldható a hajléktalan kérdés"
Tarlós: Horváth Csaba akár ingyen sört is ígérhetne
Bizonyos jelek szerint elindult a főpolgármester-választási kampány, de ennek még nincs itt az ideje - mondta Tarlós István fővárosi szakpolitikus Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este.
2010.05.07 11:24ma.hu/duna tvA Horváth Csaba szocialista főpolgármester-jelölt által nemrég felvetett dugódíj és annak feltételei már 2009 óta szerepelnek a Tarlós-féle programban. Ezért is tartja nevetségesnek a szocialisták állítását, miszerint ő „lopkodna” Horváth Csaba elképzeléseiből – nyilatkozta a fővárosi közgyűlés Fidesz-KDNP frakciójának vezetője.
Több európai nagyvárosban közel egy évtizede működik a dugódíj „intézménye”, de ennek megvannak az alapfeltételei, amik Budapesten ma nem adottak – mondta a Duna Televízió háttérműsorában Tarlós István. Horváth Csaba ötletét, miszerint a dugódíj bevételeiből ki lehetne váltani a BKV finanszírozásának egy részét és ingyenessé lehetne tenni a fővárosi tömegközlekedést, Tarlós István egyszerűen csak „blődségnek” nevezte. „ A világon nincs olyan, százezer lakosnál többet számláló város, ahol ingyenes a tömegközlekedés, ez blődség. Erre nem lehet mást mondani” – szögezte le a politikus.
Ráadásul a budapesti tömegközlekedési cég egy félig, vagy tán egészen tönkrement, eladósodott cég, a buszparkja lerobbant, százmilliárdos nagyságrendű a belső adósságállománya, alig vannak P+R parkolók – tette hozzá.
A dugódíj rendszerének működtetése egyébként rendkívül költséges is, a kiadások a bevételeknek a felét elviszik. „De nem is ez a lényeg: ez egy nonszensz. Ennyi erővel meg lehetne hirdetni az ingyen sört, az ingyen kenyeret. Ingyen cirkusz már van, hiszen ez az” – érvelt Tarlós István.
Bár a polgári erők volt főpolgármester-jelöltjét idén még nem nevezte meg hivatalosan jelöltként erre a posztra a Fidesz-KDNP pártszövetség, ám jelöltsége esetére néhány főbb vonalat vázolt leendő programjából.
„Racionális gondolkodást szeretnék vinni a főváros életébe, számolni fogok, a legegyszerűbb összefüggéseket nem hagyom figyelmen kívül. A működést és a pénzügyi helyzetet szeretném stabilizálni, odáig nyújtózkodni, ameddig a takarónk ér. És bevezetni egy világos kommunikációt, ami nem vezeti félre folyton az embereket – röviden szólva magyarul szeretnék beszélni” – mondta Tarlós István a Duna Televízióban. Ami az önkormányzati választások „eltolását” illeti a mindenkori országgyűlési választások félidejére, ez nem a 2010-es önkormányzati választásra vonatkozik „Ez csak a szocialisták lázálma, de be kéne végre látniuk, hogy sehová sem vezet ez az ügyeskedő fogalmazás” – szögezte le.
Idén őszig nem várható több annál, mint hogy kisebb közgyűlések, kisebb képviselő-testületek alakulnak, és minimális feladat-átcsoportosításról lehet szó” – szögezte le a fővárosi szakpolitikus. „Elő kell készíteni – és ebbe az ellenzéket is be kell majd vonni – azt az átalakítást, aminek következtében működőképesebb közigazgatás lehet az országban, különösen Budapesten, de csak a négy év múlva kezdődő önkormányzati ciklustól” –mondta Tarlós.
Az Európai Parlament 2015-ig fel akarja számolni a hajléktalanságot, ehhez Budapestnek csatlakoznia kell. Reális ez a cél? – kérdezte a Közbeszéd. „Abszolút reális cél, biztos, hogy meg lehet oldani egy éven belül” – válaszolt a volt főpolgármester-jelölt.
Ehhez szerinte néhány hiányzó elemet kell pótolni a hajléktalan-ellátásban: koedukált szállókat létesíteni a párok számára, gondoskodni a hajléktalanok biztonságukról akár hatósági úton is, a munkaképesek számára pedig – elősegítve a visszailleszkedésüket a normál életbe – közmunkákat szervezni.
„Akik ezek után is folytatják azt az életmódot, amivel zaklatják az embereket a város funkcionális pontjain, nincs mese, azokat hatósági erővel el kell távolítani. Egy nemzet fővárosa nem arra való, hogy a konszolidált többség egész egyszerűen ne tudja használni” – szögezte le Tarlós István a Duna Televízióban.

Kis kedvenc máshogy: lecsót hús nélkül!
A nagy hazai kedvencet tofuval is el lehet készíteni - a megszokott összetevők mellé kerüljön a lecsóba, ízletes végeredményt kapunk!
Kiállítás A Király emlékeiből
A nagy Elvis Presley, ahogyan lánya látta
Tartalmas zöldség sajttal ízesítve
Könnyű és fincsi: a padlizsán sajttal az igazi!
Ízletes, könnyed, sós-édes finomság
Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni

Görög csődről suttognak az Eurogroupnál
Egyáltalán nem lehetetlen Görögország csődje, a súlyos adósságválsággal küszködő állam akár már márciusban fizetésképtelenséget jelenthet az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának, az Eurogroup (eurócsoport) vezetője szerint.
Plusz nyugdíj a 107 éves néninek
Megtalálták a nagypapi bankbetétjét - 1882 óta dolgozott a pénz
Többet termelnek, mint amennyi elfogy
Csökkenhet a cukor ára
A többség tehernek érzi a volt drachmásokat
A németek kidobnák a görögöket az euróövezetből
Növekszik a szakemberhiány
Egyre kevesebb az orvos Németországban
Jól megy
Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
Jól jön majd a kényszergazdálkodás
Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
9 éves kis beteg
Hat új szervet kapott a kislány
Ne koplaljunk, inkább együk ezeket...
6 egyszerű étel - finom és könnyű vele fogyni!
Ötéves recept-terv készül
Milyen ételek kellenek az egészséges öregkorhoz?
Rátesz egy lapáttal, ha a családban is előfordult
Alkohol és vörös hús: a vastagbélrák még inkább pusztít?
Meghökkentően megnőtt a fertőzések száma
Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer

Depardieu Strauss-Kahnba öltözik
Abel Ferrara amerikai rendező megerősítette, Gérard Depardieu francia színészre osztja Dominique Strauss-Kahn egykori IMF-vezér szerepét készülő új filmjében.
A karakterszínész 82 éves volt
Elhunyt Ben Gazzara, a "rosszfiú"
"Folyamatos átalakulásban van a zeneipar"
Változás az Artisjus élén: Victor Máté váltja Bródy Jánost
Kiállítják a Royal Society kincseit
Fehéren, feketén a 17. századi londoni élet és halál
A náci megszállás alatt veszett el a hangszer
Lezongorázták: visszatért hazájába az eltűnt pianínó
Meddig terjed a szólásszabadság?
Szex a könyvtárban? - Seattle-ben nem gond
Idén lenne 67 éves
Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt

Egyre több a koccanásos baleset
Az ország közútjai havasak, csúszósak, ezért egyre több a koccanásos, de személyi sérüléssel nem járó baleset.
Keresik a tiszaföldvári férfit
Két napra bérelt autót: azóta sem látták
Lecsúszott az útról
Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
Késések a miskolci vasúti vonalon
Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen

Anorexiások vagy sem - avagy mondj igazat, kirúgnak a balettől?!
Kirúgták a milánói Scalából az egyik balett-táncosnőt, miután könyvében leplezetlenül írt a balerinákat jellemző kényszeres koplalásról és annak hatásairól. Az operaház cáfolja, hogy táncosai anorexiával küzdenének.
500 esetben estek neki
Széthavazta a katasztrófavédelem hétvégéjét a zord idő
Nem tudták megmenteni
A saját lábán ment a kórházba a szíven szúrt férfi
Halál az 1-es mentén
Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben
Javult a helyzet
Már csak kicsit késnek a vonatok a hó miatt
13 hajdú-bihari településen lett lakat a hó
Elhavazta a tanítást a fagy
A saját udvarán halt meg
Végzett a fagy egy mosonmagyaróvári férfivel
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:15 Durva: elég két pohár bor naponta a szájrákhoz
- 8:15 Szinte nem is volt a pályán az Inter
- 8:08 Ketten verték a fiatalembert: egy cigarettatartó a zsákmány
- 7:59 Földrengés a Fülöp-szigeteken: gyermekre dőlt a leomló fal
- 7:51 Nem menekültek: felborult egy hajó a dominikai partoknál
- 7:45 BKV: nincs fennakadás
- 7:37 Csapás Iránra - Izrael még nem döntött?
Trenkwalder Kft.Minőségellenőr
Prohumán 2004 Kft.Irodavezető
Nexon Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Napok óta halott férfira bukkantak az erdőben2012.02.05 23:57
- A jobbikos "nem kér a zsidókból": lenácizta Izraelt Gyöngyösi2012.02.05 23:00
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.05 22:56
- Amikor a nyúl viszi a puskát...2012.02.05 22:38
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.05 22:35
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



