Budaházy a XI. kerületben indul függetlenként
Beérkeztek Budaházy György ajánlószelvényei
Beérkeztek Budaházy György ajánlószelvényei az illetékes egyéni választókerületi választási bizottsághoz a valasztas.hu oldal pénteki adatai szerint.
2010.03.19 16:15MTIA 2009 júniusa óta előzetes letartóztatásban lévő, többek között terrorcselekmény elkövetésével vádolt Budaházy György a főváros XI. kerületében, a 17-es számú választókerületben indulna függetlenként. Az ajánlások ellenőrzése után három napon belül születik döntés nyilvántartásba vételéről. Az induláshoz legalább 750 érvényes ajánlásra van szükség.
Az érintett választókerületben az MSZP Józsa Istvánt, a Fidesz-KDNP Kupper Andrást, a Jobbik Novák Elődöt, az LMP Bajomi Ivánt indítja; ők már megkapták a jogot az indulásra. Budaházy Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal visszaéléssel, emberölés előkészületével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítja, amit a gyanú szerint Budaházy bűnszervezetben, annak vezetőjeként követte el. Az ügyészség szerint a cselekményeket "Katonai Parancsnokság" néven az ő utasítására, huzamos együttműködés keretében, szervezetten valósította meg a sajtóban Magyarok Nyilai néven emlegetett csoport.
Halmai Gábor alkotmányjogász az fn.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy ha egy személy, aki büntetőeljárás alatt áll, sikeresen összegyűjti a választásokra a 750 ajánlószelvényt, akkor az ellene eljárást folytató bíróságnak az OVB-hez kell fordulnia, amely ezután eldönti, hogy adott esetben indokolt-e az érintett jelöltségével automatikusan járó mentelmi jog felfüggesztése.
Kapcsolódó írások:
- A teljes politikai garnitúrát ellenségének tekintette a Budaházy-csoport
- Morvai: eljárási jogsértések Budaházy György és társai ügyében
- Morvai kiáll Budaházy mellett, ezért nem képviselheti Magyarországot az EP-ben
- Magyarok Nyilai - jobbikos vezetőt hallgattak ki a Budaházy-csoport ügyében?
- RTL Klub: Budaházy György volt a Magyarok Nyilai katonai vezetője
- Képekkel: ötszázezer forint pénzbüntetésre ítélték Budaházy Györgyöt
- Meghosszabbították Budaházy György letartóztatását
- 30 nap közérdekű munkára ítélték Budaházyt
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



