
"Az élet szexuális úton terjedő betegség" - Sziget tévé - tévé sziget
Vallja be őszintén mindenki, mikor nézte utoljára jó kedéllyel a királyi tévék bármelyikét. Én most néztem, méghozzá a Sziget tévét.
2004.06.08 09:30, Forrás: Sárközi Richárd, ma.hu
Már nem emlékszem, ki, de egyszer megjegyezte, hogy mostanában nincs Varga meg Szabó a tévében, csak Pokrivtsák meg Kasubel. Mintha ez is számítana. Gondolkodtam is sokat, hogy a Nyúl Zsuzsa vajon előnyt vagy hátrányt jelenthet. (Őszintén, ki hiszi el, hogy a makacsfolt-tisztító Kovács Lajos valóban Kovács Lajos.) Most mindenesetre elégedjünk meg a Zsúval. Szóval azt mondta egyszer Nyuszi Zsuzsi, hogy az ő polcán a Shakespeare mellett megtalálható Hartmann Etikája is.
Azóta, ha látom a tévében, mindig megriaszt a gondolat, hogy tisztában van a huszadik század ontológiai alapvetéseivel, sőt még az abból következő erkölccsel is. Hála Isten nem látszik rajta, biztosan ez is közrejátszott abban, hogy műsorvezető lehet a Sziget tévében. Mert hogy az, és meglepően nem idegesítő, sőt mi több, egy kifejezetten üdítő műsorban kapott helyet, amiben műsorvezető társa a Novák Peti.
Ők csak az egyik páros, a minden hétköznap jelentkező műsorban helyet kapott még Varga Livius, Czutor Zoltán stb. Utálok ilyeneket mondani, és azt is tudom, hogy minden magyar tankönyv fülszövegén ez áll, de hiánypótló munkáról van szó.
Ugyanis, mi lehetne fiataloknak szóló műsor? A kereskedelmi tévék sokszor hangsúlyozott célközönsége a 18-50 év közöttiek, de mintha nem tennének semmit sem azért, hogy tegyenek is valamit értük. A délutáni kibeszélő show-k törzsközönségét meggyőződésem szerint nagy részben az unatkozó háziasszonyok és a Romanan kultúrálódott sokak teszik ki. Ráadásul túl sok bennük a tanító szándék, amitől aztán a vérbe kívánja őket az ember. Mindig van tanulság, még ha nincs is, és a műsorvezetők töretlen lelkesedéssel konstatálják minden egyes alkalommal az aznapi szellemi betevőt, amit a műsorból kidolgozottnak látni vélnek. A Sziget tévében nem gondolkodnak tanulságokban, csodálkoztam is a "Ne cigizzenek adás közben a lányok" sms-en. De! Cigizzenek, ha jól esik nekik! Sőt!
Használjanak csúnya szavakat, ha éppen azt érzik hitelesnek, ahogy tette azt az egyik sms-ező: "Bazze, holnap leszek 19, boldog születésnapot nekem!"
A műsor témája - sajnos - a nők és helyzetük volt. Ennek megfelelően hívták meg a vendégeket is, köztük Nagy Krisztát (Tereskova), aki lassan-lassan önmaga paródiájává növi ki magát. Meglepetésre mégis ő volt az, aki nem értett egyet Zsúval abban a kérdésben, hogy a férfiak még mindig szexuális tárgynak tekintik-e a nőket. Azt válaszolta, hogy miért ne lehetne felhasználni a szexualitást pénz bezsebelésére, konkrétan például a reklámokban.
Erre kontrázva Péter Petra meg is kérdezte a Novák Petit, hogy mit lehetne eladni a testével, mire azt a választ kapta: "Vásároljon velős pacalt!" Novák az adás nagy részében vasalt a beszélgető lányok mögött, ha éppen nem az indiai táncokat bemutató hölggyel beszélt, vagy a Fish! nevű zenekar tagjaival. Náluk azért volt egy kis bibi. Mikor az első számukat játszották, nem volt hang vagy egy percig, amikor viszont megjött, egészen jól szóltak.
Persze, az egyes műsorrészekbe bele vannak szőve mindenféle kulturális ajánlók, ami nem kis haladás a Hol-mihez képest, amiben két kiállítás között annyiféle terepfutást ajánlottak, amelyekhez egyszerűen nem létezhet elég terep kicsiny országunkban.
Végre egy alapvetően lendületes, és nem izzadtságszagú produktum! Egyszerűen érdemes nézni!
Egyébként, ha néha fennállna a veszély, hogy a műsor unalomba fulladjon, az sms-ek megmentik. A "Laci szeretlek! Kati"-k között volt található például az az alapigazság, hogy "Az élet szexuális úton terjedő betegség".
cikk nyomtatása | Szólj hozzá! |
Kapcsolódó írások:
Zenei tv-csatornák: egy húron pendül az MTV és a VIVA?

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Idén sem kell megválni a bájos cipőktől
Képek - Indulhat a balerina-vadászat
Tejszínes, csábító gyümölcsös desszert
Nyár a télben a gyümölcsrizsben!

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?

Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Visszatérő műsorok, megújuló műsorvezetők
Nagyágyúkkal várja a tavaszt az RTL Klub
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Dér Heni az Állatvédőrséggel indult útnak
Hajléktalanokon és kutyáikon segített a csinos énekesnő
Izgatja, ha izgathat
18+ képek - Cassandra trükkös szeméremtakaróval izgat
Szerenáddal lepte meg Dundikát a műsorvezető
Neten szervezett randival frissíti fel Majka a kapcsolatát
Ghibli Kft.Mozgó üzletkötő
Thomson ConsultingProjektmérnök
Prohumán 2004 Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 21:07
- Emelik a nyugdíjkorhatárt az EU-ban?2012.02.11 21:06
cikk nyomtatása
Szólj hozzá!



