Terrorizmus-kórkép - A terrorizmus egy beteg világrend tünete, meg kell tanulnunk együtt élni vele

A terrorizmus egy beteg világrend tünete, meg kell tanulnunk együtt élni vele - mondja Vincze Hajnalka, a Ma.hu által megkérdezett biztonságpolitikai kutató.
_{2004.09.12 09:11, Forrás: Birinyi Blanka, ma.hu}

Három évvel a World Trade Center elleni merényletek után nem úgy tűnik, mintha a terrorellenes háború a végéhez közeledne...

Vincze Hajnalka: Terroristák szeptember 11-től függetlenül voltak, vannak, lesznek. Meg kell tanulnunk együtt élni velük. Ez egyébként Európa számára kevésbé jelent újdonságot, mint a jelenségre néha már-már patologikus reakciókkal rácsodálkozó Egyesült Államokban. A nagyobb nyugat-európai országok évtizedek óta harcolnak a maguk úgynevezett "helyi" terroristáival.

De hogy csak a mostanában "al-Kaida" márkanév alá sűrített radikális iszlám vonalról beszéljünk: Franciaországban szélsőséges muzulmán terroristák már 1994-ben megpróbáltak eltéríteni egy repülőgépet, hogy Párizsra vezessék és ott az Eiffel-toronynak repülve felrobbantsák. Az EU-vezetők pedig már kilenc évvel ezelőtt - véletlen egybeesés folytán éppen az idén márciusi merénylet helyszínén, Madridban - megfogalmazták az új típusú terrorizmus ismérveit, és felvázolták az ellenstratégiát.

Viszont Európa kezdettől tisztában van azzal, hogy a terrorizmust soha nem fogják úgymond felszámolni, kiirtani, eltüntetni a Föld színéről. Még ha a jól hangzó washingtoni szóvirágok néha ennek éppen az ellenkezőjét próbálták is elhitetni velünk.

Ha nem lehet legyőzni, akkor mit lehet tenni ellene?

Vincze Hajnalka: Alapvetően két dolgot. Az egyik az operatív felkészülés, a másik az ideológiai ellehetetlenítés. Operatív téren nyilván a megelőzés a legfontosabb. A hírszerzés, a bűnüldözés, a pénzforrások elapasztása - mindezen kérdésekben kulcsfontosságú a nemzetközi együttműködés. A terroristák ugyanis elsősorban ennek az együttműködésnek a hiányát vagy fogyatékosságait tudják kihasználni. A jogi-rendőri-banki "fekete lyukak" számukra megannyi ajándékot jelentenek.

Szintén az operatív részhez tartozik a merényletek következményeinek kezelésére való felkészülés. Mert hát a kérdés tudvalevőleg nem az, hogy lesz-e újabb terrorcselekmény (mondjuk Európában), hanem hogy mikor, milyen körülmények közt kerül rá sor. Uniós szinten nem véletlenül történnek komoly erőfeszítések a mentőakciók, kórházi kapacitások, gyógyszer- és eszközkészletek központi nyilvántartására és a tagállamok közötti összehangolásra.

Ami az ideológiai vonatkozást illeti, itt a terroristák számára hivatkozási-toborzási alapot jelentő tényezőkről van szó. Egyrészt a krónikusan megoldatlan politikai fekélyekről (mint például a csecsen, a palesztin vagy az iraki kérdés), másrészt pedig általában a kirekesztettség-érzést generáló globalizációs visszásságokról. Ezeknek a semmibevétele vagy kontraproduktív "kezelése" a terrorista szónoklatok számára állandó érveket, a terrorszervezetek számára pedig soha ki nem fogyó toborzási bázist biztosít.

Mekkora ma a terrorista fenyegetés?

Vincze Hajnalka: Óriási hiba a terrorizmust és az ellene folytatott harcot egyfajta általános, mindent maga mögé utasító értelmezési keretként kezelni. A terrorizmus ugyanis tünet. Egy alapvetően beteg világrend egyik (roppant virulens, látványos, erőszakos) tünete. Természetesen elfogadhatatlan-indokolhatatlan a terrorista módszerekhez való folyamodás. De ha kizárólag erre koncentrálunk és túldimenzionáljuk, akkor félő, hogy egyfajta háborús transzba gerjesztjük magunkat, és a fától előbb-utóbb nem látjuk az erdőt.

És most nem csak arra gondolok, hogy a terrorizmusnak tulajdonítható veszteségeket - bármilyen szörnyű emberi tragédiák - a saját helyi értékükön kellene kezelni. A háromezer áldozatot követelő szeptember 11-i tragédia óta az Egyesült Államokban például harminchatezer amerikai hunyt el szükségtelen sebészeti beavatkozás következtében, hatvanezer amerikainak oltotta ki szándékosan amerikai honfitárs az életét, kilenvenezren követtek el öngyilkosságot és százhúszezer áldozatot követeltek a közlekedési balesetek.

De most még csak nem is a szokásos kettős mérce problematikáról van szó. Tudniillik annak felemlegetéséről, hogy az amerikai halálesetekkel szemben általában nem szokás pontos elszámolást vezetni a bolygónk elmaradottabb részein nap mint nap bekövetkező tömeges pusztulásról. A fejlett világ által okozottakról pedig még annyira sem. Vagy ha mégis - mint a kilencvenes évekbeli iraki szankciók kapcsán, amikor egy TV-riporter szembesítette Amerika ENSZ-nagykövetét (később demokrata külügyminisztert) az ötszázezer civil áldozatot jelző statisztikákkal - akkor a válasz az, hogy "ez egy súlyos ár, de úgy gondolom, hogy megéri".

Kimondottan a biztonságpolitikai kihívásoknál maradva viszont arról van szó, hogy a terrorizmus hirtelen előtérbe kerülésével nem tűntek el az úgynevezett "hagyományos" fenyegetések. Éppen ellenkezőleg: ugyanazok a megoldatlan problémák köszönnek vissza ránk. Mint azt az EU Biztonságpolitikai Intézetének igazgatója mondta: a terrorizmus (és a vele gyakran párban emlegetett tömegpusztító fegyverek terjedése) nem választható el a politikai-gazdasági körülményektől, a táptalajul szolgáló regionális konfliktusoktól és globalizációs visszásságoktól. A terrorizmus képében jelentkező tünetek mögött továbbra is ezek a valódi gyökerek.

Milyen támadásokra készülnek a szakemberek?

Vincze Hajnalka: A terroristák nyilván mindig lépéselőnyben vannak. A célpontok, helyszínek és módszerek variálása jelenti a fő erejüket, ennek köszönhetően tartható fenn a folyamatos bizonytalanság- és félelemérzés. Ha azonban azt nézzük meg, hogy mely típusú támadásoktól tartanak leginkább a hatóságok, akkor a készülődésekben alapvetően kétfajta, különösen veszélyesnek tekintett terror-forgatókönyv azonosítható.

Az egyik az ellátó rendszerek és infrastruktúrák (víz- és energia-ellátás, közlekedés, élelmiszeripar) megcélzása, a másik a tömegpusztító - vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris - eszközök bevetése. Mindezek kapcsán egyébként az Európai Unió közös akcióprogramokat futtat, szimulációs gyakorlatokat szervez (például moziban vagy stadionban történő biológiai- és vegyi terrorakció kapcsán). Sőt, a Huszonötök most éppen egy nukleáris támadás esetén is működőképes kommunikációs és információs rendszer üzembe helyezésén fáradoznak.

Azt mondta, hogy meg kell tanulnunk együttélni a terrorizmussal. Mégis hogyan?

Vincze Hajnalka: Operatív téren az előbb említett megelőző és következmény-kezelő képességek fejlesztésével, a nemzetközi együttműködés maximálásával, a lakosság egészséges (nem pánikba csapó) éberségének fenntartásával. Ami kimondottan a hosszú távú küzdelmet illeti, nos itt az amerikai magatartásnak köszönhetően tökéletes példákkal illusztrálható, hogy mit nem kellene tenni.

Semmiképpen nem szabad veszélyes precedenseket termeteni és bumerángként visszacsapó akciókba bocsátkozni. Vagyis mindvégig azt kell szem előtt tartani, hogy hosszú távú stabilitás csakis a jogszerűség, a bevonó jellegű nemzetközi együttműködés alapján teremthető meg. Nem pedig a nyers erőpolitika, a dzsungel törvénye, a lehengerlő magánakciók alapján. Ahogyan azt az EU külpolitikai főképviselője mondta: "a multilateralizmus a lehető legrosszabb módszer, leszámítva minden mást, amit eddig kipróbáltunk".

Szorosan ide tartozik a tömegpusztító fegyverek elterjedése (a proliferáció) elleni fellépés. Washington hiába tűzi zászlajára első számú feladatként, ha közben az éppen e célból kitalált nemzetközi mechanizmusokat következetesen megtorpedózza. Mint például a vegyi fegyverek tilalmát ellenőrző szervezetet, akiknek megtiltotta, hogy előzetes bejelentkezés nélkül vizsgálódjanak amerikai üzemekben, illetve kikötötte, hogy a levett mintákat csak amerikai laboratóriumok ellenőrizhetik. De ugyanígy amerikai ellenállás bénítja a biológiai és nukleáris fegyverekre vonatkozó megállapodásokat is.

Ezalatt persze folyamatosan dolgozni kellene a szegénység visszaszorításán, a leszakadt országok felzárkóztatásán. Az EU külkapcsolataiért felelős biztos szeptember 11. után azt mondta: immár mindenki számára nyilvánvaló, hogy a fejlesztéspolitikára költött összegek éppúgy a biztonságunk érdekében tett befektetések, mint a katonai kiadásaink. Egyébként ugyanez vonatkozik a nyugati társadalmakon belüli problémákra is. Ott megfelelő integrációs, oktatási, kulturális és szociális politikával kellene tompítani a belső törésvonalakat, a bevándorló kisebbségek kirekesztettség-érzését.

A megállapodások, fejlesztéspolitikák, szociális programok Ön szerint hatásosak lehetnek a beszláni, madridi, jakartai terroristák ellen?

Vincze Hajnalka: Nem szabad összemosni a terroristák elleni közvetlen, illetve a terrorizmus újratermelődése elleni hosszú távú küzdelmet. Az előbb ezért is említettem külön az operatív kérdéseket (rendőri-hírszerzési megelőzés, következmény-elhárítás), illetve az ideológiai vonatkozásokat (a politikai rendezések, multilaterális egyezmények, fejlesztés-segélyezés szerepét).

Ezzel kapcsolatban az Európai Unió leendő külügyminisztere egy igen találó hasonlattal élt. Eszerint úgy kell elképzelnünk, hogy létezik egy fanatikus terrorista mag, amely egy sérelmekből, kirekesztettségből, igazságtalanságokból álló mocsár közepén található, abból táplálkozik. A fanatikus mag elleni fellépés során tehát egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkezni arról, hogy a lényegi feladat a mocsár kiszárítása.

A téma kapcsán az Európai Szemle szakfolyóirat napokban megjelenő számában olvasható Vincze Hajnalka tanulmánya "Az Európai Unió terrorizmus-ellenes küzdelmének perspektívái és korlátai" címmel.